Rólunk

cégtörténet

A Magasépítési Tervező Vállalat 1986. január 1-vel alakult az IPARTERV “A” irodájából.

A kiválás előzménye, hogy a vállalatok felülről (az akkori ÉVM által) vezényelt “belső demokratizálódási folyamata” keretében szavazni lehetett arról, hogy az IPARTERV közgyűléses, vagy küldöttgyűléses formában működjön-e tovább.

Előbbire, ami a dolgozóknak a döntésekbe nagyobb beleszólási lehetőséget adott. egyedül az “A” iroda dolgozói szavaztak; utóbbira az összes többi egység.

A rendelet lehetővé tette, hogy ilyen szituáció esetén a másként döntők kiválhassanak az anyavállalatból és önálló céget alapíthassanak. Ezt, némi huzavona után az akkori miniszter (Somogyi László) engedélyezte is (érdekesség, hogy egy hasonló kezdeményezést a VÁTI-ban a nagyvállalati lobbi “megfúrt”, ezért a miniszter a MATERV-be irányította az ottani “veszteseket”, így került hozzánk Baráth Etele és Nagy Béla várostervező csapata).

Az IPARTERV-ben az akkori ún. “komplex” irodák meglehetősen önállóan tevékenykedtek, s ezen belül az “A” irodát – amit az ott dolgozó vezető tervezők révén munkaellátottsága is tükrözött – a piacon is elismerték szakmailag.

A MATERV az előprivatizáció első hullámában, 1992. január 1-én egyszemélyes állami tulajdonú kft.-vé alakult át (a társaság alapítója az Állami Vagyonügynökség), melyet még ugyanebben az évben a dolgozók által alakított MRP-szervezet 100%-os tulajdonosként kivásárolt (MRP = Munkavállalói Résztulajdonosi Program).

Az igazgatók eleinte gyorsan váltották egymást: Lázár Antal a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta pályafutását, Baráth Eteléből MSZP-politikus lett.

Meghatározó ideig a Reimholz Péter – Szász László kettős vezette a céget. Szász – a MATERV-ből kilépve – 1997-ben önálló irodát hozott létre, Reimholzot 1999-ben kinevezték az Iparművészeti Főiskola rektor-helyettesévé. Maczelka László ettől kezdve (1999. július 1-től) volt a MATERV Kft. ügyvezető igazgatója, egészen 2017 januárjában bekövetkezett váratlan haláláig. Azóta D. Herbert Diana vezeti a céget.

Végezetül elmondható, hogy, bár az állami nagy tervezőirodák korábban a pártirányítás, illetve az ún. “szakmapolitika” érdekérvényesítésének terepei voltak, – az IPARTERV “A” irodája, illetve a későbbi MATERV mindenképp – egyúttal szellemi műhelyekként is funkcionáltak. Itt egyrészt folyamatos volt a belépő fiatalok “továbbképzése”, másrészt az erők koncentrálása révén a mindenkori legújabb szakmai ismeretek cseréje is zajlott: viták, zsűrik stb. keretében, amelyek a jelenlegi atomizált környezetben, illetve rohanó világunkban egyszerűen lehetetlenek.

A cég jelenleg már csak építész és statikus műtermet működtet. Minden munkatársunk felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

A szaktervezői feladatokat altervezők bevonásával látjuk el, akikkel tevékenységünk minden szakágat – épületgépészet, elektromosság, tűzrendészet, út- és közműtervezés, környezet- és zajvédelem, kerttervezés, technológia – lefed, így generáltervezői feladatokat is el tudunk látni.

Tevékenységünket egyfajta szolgáltatásként fogjuk fel. Egyidejűleg igyekszünk megfelelni a funkcionalitás, tartósság, értékállóság követelményeinek, a megrendelői igényeknek, ötvözve mindezt a fenntarthatósággal és az építészeti értékkel. Az aktuális feladathoz igazodó, lehető legkorszerűbb és költséghatékonyabb megoldásokat javasoljuk.